Piszkozatként sok hete porosodtak már virtuális polcomon az alábbi sorok! Most erőt vettem végre magamon és egy új bejegyzés részeként megosztom veletek. Ugorjunk tehát vissza nagyjából március közepéig…

Mint gondolom már jól tudjátok, beköltöztünk! Azonban azt megelőzően még síeltem egyet kedves kollégáimmal. Tavaly a magánhangzóhiányos Ischglben töltöttünk pár kellemes napot. Idén pedig a híres Szent Anton pályáin koptattuk néhány napig léceinket. Szuper 3 napot síelhettünk, csak az zavart, hogy emiatt egy héttel később tudtunk költözni. Amikor feliratkoztam az útra, még gondolat volt csupán, hogy szeretnénk tavasszal valahová költözni. Amikor már minden szerződés le volt pecsételve, esett le, hogy új otthonunk kulcsaival a zsebemben előbb síelnem kell egyett és nem tudunk már az első hétvégén átköltözni. Szóval az átlagosnál nagyobb óvatossággal csúszkáltam, nehogy valamim megsértsem a cipekedések előtt. A hegyoldalak szeles időjárása ellenére is sikerült az 5 legjobb sítúra közé bekerülnie ennek a pár napnak, így nem bántam meg.
Szerdán érkeztem haza. Még pár napig dobozoltunk, majd pénteken munka után felszedtünk kedves sógornőmet a reptérről és másnap indult a költözés. Reggel elugrottam a bérelt VW Caddy-ért, majd két haverral nekiláttunk cipekedni. 5 kör 2 kocsival, és érdemben már át is költöztünk. Másnap, kihasználva a Caddy-t, elugrottunk mindenféle lakberendezési boltba, hogy kicsit csökkentsük az üres lakásokra oly jellemző kongó, viszhangzó hatást. Ezen felül két olyan lakberendezési cikket is sikerült választanunk, amit eddigi ittlétünk alatt megannyi próbálkozás ellenére sem találtunk. Most már büszkén mondhatjuk, hogy van a nappalinkban szőnyeg és csillár is!
Nos eddig tartott a régi bejegyzés! Két hete pedig megtartottuk a lakásavató bulit is, azonban mielőtt még megjöttek volna a vendégek, körbejártam a fényképezőnkkel, hogy megörökítsem otthonunk eddigi legrendezettebb formáját! Íme a video:
Most már közel két hónapja élünk itt boldogan! Közel van minden, ugyanakkor mégsem a forgalmas belvárosban lakunk, hanem a tengertől egy köpésnyire. Ezt demonstrálja a következő felvétel, amikor egy melegebb, de kellően szeles tavaszi délután kisétáltunk a partra.
Ezt megelőző otthonunkhoz képest tényleg óriási előrelépés, hogy gyalog két percre van egy nagy választékkal rendelkező ICA élelmiszeráruház, két percre kerékpárral fitness center, és a főpályaudvar is csak öt perc bicajjal ( nekem
). Oh, és az már csak hab a tortán, hogy sűrű tömegközlekedéssel is rendelkezik a környék, így kedvesemnek is ezerszer egyszerűbb az élete! Nincs több, csúszás miatti megállóban fagyoskodás 20-30 percig egy-egy téli napon!
Azt hiszem megfelelő fát találtunk fészkünknek! Otthonunk, szomszédaink, a környék, mind megfelelnek elképzeléseinknek! Ide igazán nyugodt szívvel fogjuk alig több mint tíz hét múlva hazahozni gyermekünket! Aki pedig még az előtt szeretne nálunk szobát foglalni, igyekezzen!!
Hozzászólások