Végre elmondhatom, hogy újra minden a helyén. Mármint ami a belső szerveimet illeti. Ám hosszú volt az ide vezető út.
Évekig hordoztam hasam alatt a féltett kis púpot, sérvemet. Az első orvos akit ez ügyben megkerestem, azzal nyugtatott, hogy amíg folyamatos az áralmás a beleimben, nincs baj. Ha azonban megakad, akkor sürgősen kell cselekedni. Szerencsére sürgősségi eset nem lett belőle, de az elmúlt évben egyre többször kezdett zavarni, nyomni, nyomódni. Hosszabb távú sporteseményeknél is kellemetlen bélmozgást tapasztaltam, és őszintén szólva csak erre tudok gondolni, mint okozóra.
Megelégelve testem hívatlan domborzati elemét és annak hatásait, ellátogattam házidokimhoz. Rövid vizsgálódás után, már vehettem is kabátom, kezetráztam a dokival, és majdhogynem kimentem, amikor is zavarodottan visszakérdeztem, hogy hogyan is tovább. Enyhe meglepőséssel mondta, hogy majd levélben megküldik, hogy mikor hová kell mennem és várhatóan 4-5 hónap múlva lesz a beavatkozás. Nos ez még apai szabadságom előtt volt, valamikor májusban. Jó néhány héttel később kaptam egy értesítést, hogy vették az adást, rajta vagyok a listán, várjam a további utasítást. Ősz derekán megérkezett a szakorvosi viszgálat időpontja. Decemberben szeretettel várnak a landskronai ( Malmötől 40 km-re lévő város ) kórházba. A doki rendes volt. Januárban műtét. A beszélgetés és vizsgálat tartott összesen 10 percig. Én kb 2,5 órát töltöttem utazással. Sebaj, legalább már sinen vagyok!
Január végén megjött az értesítő, február 16-án műtenek. A boríték tartalmazott még egy ismertetőt, hogy mit szabad és mit nem a műtét előtt és után, egy utólagos értékelő cetlit, mellyet panasz esetén beküldhetek, és egy fertőtlenítős szivacsot, melyet a műtét előtti tisztálkodás során alkalmaznom kell. Gondoltam, egy kicsit csináld magad izű a dolog, de ettől csak érdekesebb. 
És végre eljött a nap! Reggel 8-ra mentem ismét Landskronaba. Ott azonnal egy kedves nővér fogadott és mondta, hogy én leszek a második, így haladék nélkül nekiláthatok felkészülni a műtétre. Egy öltözőbe vezetett, ahol már ki voltak készítve a kellékek: hosszú zokni, háló-alsó, hálóing, eldobható fejű borotva, fertőtlenítő szivacs. Még nem volt időm végiggondolni amikor megkérdezte, hogy melyik oldalon fognak műteni és a válaszomnak megfelelően egy ábrát nyújtott a felém.
Majd szóban is megerősítette, mosolyogva, hogy az ábrát követve legyek szíves leborotválni magam és a fertőtlenítő szivaccsal a frissen nyírt területet tisztítsam is le. Ja, és mindezt a szemetes fölött állva, hogy lehetőleg ne menjen minden a földre a szőr. Mondhatom jól szórakoztam az utasítások végrehajtása közben, sőt az eredmény is okozott egy kis vidámságot. Alapvetően nem izgultam a beavatkozás miatt, de ez a kis elfoglaltság aztán teljesen el is feledtette velem az egészet. Valamivel később a műtétre várva is a fenti képet posztoltam a facebookra, az izgulás helyett.
A műtét után, valamikor dél után ébredtem. Kaptam teát, szendvicset, és már azt ecseteltük, hogy mikor mehetek haza. Én még nem éreztem magam felkészültnek, de helyi szokás szerint itt már azon voltak, hogy minél előbb kirakjanak. Kicsit aggódtam, hogyan fogjuk mi logisztikailag megoldani a hazaszállítást, Márkot elhozni a bölcsiből, vacsoráztatni, lefektetni. Természetesen erre is van megoldás, a kórház rendel nekem egy beteg szállító taxit, melly igencsak jutányos áron házhoz szállít. Még egy szundi, szendvics, kávé és már csak a taxira kellett várnom.
Mindez történt február 16-án. Azóta pedig már teljesen rendben vagyok, és most kezdem a felkészülést egy igazán hosszú távú sport eseményre: a 300 km-es Vätternrundan-ra. Itt aztán kiderül majd, hogy valóba sérvem okozta-e a kellemetle bélmozgást vagy sem… Drukkoljatok!
Budapest
14°
Hozzászólások